loader
Szentendre teljes adósságát átvállalja az állam

Szentendre teljes adósságát átvállalja az állam

A szentendrei Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, hogy az állam, a többi, 5000 főnél nagyobb településhez hasonlóan, átvállalja Szentendre teljes adósságát is. Hadházy Sándor országgyűlési képviselő és Dr. Dietz Ferenc polgármester is jelen volt az eseményen.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a kormány “három fronton indított háborút” az adósság ellen. Elkezdődött az államadósság csökkentése, és kihozták az adósságcsapdából a devizahitelesek jelentős részét, miközben az önkormányzatokat először a terhektől szabadították meg: az iskolák, kórházak, rendelőintézetek állami kézbe, a közigazgatás egy része a járásokhoz került. Hitelt pedig már csak állami engedéllyel vehetnek fel a települések. Hadházy Sándor, a térség országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a teljes adósság átvállalása után Szentendre is bizonyítani tudja, hogy normál körülmények között jól tudnak gazdálkodni és folyatódhatnak a fejlesztések is. Dr. Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere a sajtótájékoztatón kiemelte: az első szó a köszöneté, hiszen valóban nagy dolog, amit a kormány tesz Szentendréért. Az elmúlt hat évben mintegy 8 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a városban. A reorganizáció pedig párosulva a kormány adósságátvállalásával olyan helyzetbe hozza a várost, ami garancia a fejlesztések folytatására is. Hogy pontosan mekkora lesz az az összeg, amit az állam átvállal, arról még zajlanak az egyeztetések.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok