loader
3,3 milliárd forintos támogatást kap a visegrádi rehabilitációs szakkórház

3,3 milliárd forintos támogatást kap a visegrádi rehabilitációs szakkórház

A kormány 3,3 milliárd forintos fejlesztési támogatást nyújt a visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórháznak az Egészséges Budapest Program keretében - közölte a térség országgyűlési képviselője az egészségügyi intézményben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Hadházy Sándor (Fidesz) elmondta, hogy a kormány által teremtett kedvező gazdasági lehetőségek következtében a következő tíz évben 700 milliárd forintot fognak egészségügyi fejlesztésre fordítani az Egészséges Budapest Program keretében. 
Hozzátette, hogy a vidéki kórházakra eddig több mint 500 milliárdot költöttek, most pedig a Közép-magyarországi régió is sorra kerülhet, amely az uniós szabályok miatt eddig kimaradt a fejlesztési támogatásokból.
Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy az említett fejlesztések egyik állomása Visegrád, ahol egy új diagnosztikai tömb is fel fog épülni a főépület nyugati szárnyához kapcsolódva, ez a földszinten éttermet, az első emeleten pedig kórtermeket foglal majd magában, és egy új portaépület is kialakítanak. 
Hozzátette: a fejlesztés fő része a főépületben a konyhaüzem, a földszint és az első emelet egyes részeinek a felújítása. A beruházás 2018-2019-ben kezdődik meg és előreláthatólag 2022-re készül majd el.

Hadházy Sándor beszélt arról is, hogy a 2017-es költségvetésből a kormány forrást biztosított az intézmény ellátásának további bővítésére, orvostechnológiai eszközök vásárlására. Sikerült beszerezni egy endoszkópos tornyot, két kar- és lábtornáztató, négy csípő- és térdízület-mozgató, valamint két vállízület-mozgató készüléket, emellett az épület energetikai megújítására 50 millió forint áll még rendelkezésre - fűzte hozzá.
Kitért arra is, hogy uniós forrásokból sikerült fejleszteni a járóbeteg-ellátásban fontos szerepet betöltő Szentendre Város Egészségügyi Intézményeit is, ahol a 16 szakrendelést 37-re bővítették.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, ezekből a fejlesztésekből is látható, hogy a kormány komolyan gondolja, amit tavaly megígért, hogy ha a gazdaság lehetővé teszi, elkezdi a központi régiók egészségügyi intézményeinek fejlesztését; ez most meg is történik és egy teljes régiót zárkóztatnak fel. Vidéken ez a fejlesztés már megtörtént, az elmúlt időszakban 77 kórházat újítottak fel - fűzte hozzá az államtitkár.

Huszár Sándor főigazgató bemutatta a százéves visegrádi egészségügyi intézményt, és a rehabilitáció fontosságát hangsúlyozta, rámutatva arra: ha ez jól működik, akkor a várólisták csökkentését is eredményezheti. 

 

 (forrás: MTI)

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok